2011. május 15., vasárnap

Chiellini szomorú

„Nem szabad becsapnunk önmagunkat. Nagy a csalódottság, a Roma eredménye ellenére. Az Európa Liga megmenthette volna a szezonunkat, mert nagy különbség van siker és kudarc között. De megérdemeltük, amit kaptunk. A giallobluk megérdemelték a győzelmet. Volt néhány helyzetünk azért, például a Martinezé, de ez lett belőle. Igyekeztünk túllépni a hétfői csalódáson és ráhangolódni a vasárnapi mérkőzésre, ám ez nem sikerült.”


Giorgio szerint Európa szinte elérhetetlen: „Nem hiszem, hogy a Roma vereséget szenved majd hazai pályán. Rengeteg lehetőségünk lett volna ebben a szezonban és ahányszor csak egy esély adódik előttünk, rendre elpuskázzuk, mialatt, paradox módon, jól játszunk akkor, mikor nem kellene. Mikor alaposan felkészülünk, mindig hibázunk. Ez a mi legnagyobb hibánk és ezt nem rejthetjük véka alá. Sohasem voltunk csapat. Volt két hónap mikor szárnyaltunk és hittünk abban, hogy más szezon lesz az idei. Ám a Parma elleni odavágótól kezdve a dolgok rosszra fordultak, melyeket már képtelenek voltunk kijavítani. A szezon végén az öröm mellé harag párosul, elemeznünk kell a helyzetet és igyekeznünk kell megerősíteni azokat a területeket, ahol gyengék vagyunk. Úgy vélem egy újabb forradalom már túl sok lenne, de néhány változás biztosan lesz.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése