A Bardonecchiában gyakorló torinóiakra Antonio Conte igyekszik új ruhát ölteni, a fiatal tréner állítólag már az első edzéseken igen keményen lépett fel, különösen, ami a taktikai elképzeléseit illeti.
A korábban épp a „zebráknál” klasszis középpályássá érő Conte a tanulóévek (Arezzo, Bari, Atalanta, Siena) után aligha választhatott volna magának nagyobb kihívást, mint az elmúlt két idényben gyengélkedő Juve talpra állítása, amelybe az elmúlt szezonban a rutinos Luigi Delnerinek is beletört a bicskája.
Az igazolásokból az tűnik ki, hogy Conte mindenekelőtt a védekezést igyekszik rendbe tenni: a már korábban is a Juvénél szereplő Fabio Quagliarella és Alessandro Matri megszerzése mellett ugyanis Stephan Lichtsteiner és Reto Ziegler, illetve Andrea Pirlo érkezése tűnik a legfontosabb momentumnak. Hogy aztán a két svájci válogatott hátvéd megfelelő megoldás lesz-e a fehér-feketéknél az elmúlt időszakban már-már kritikusan gyengének minősülő szélső védekezésre, és Andrea Pirlo (talán utoljára…) meg tud-e újulni a torinóiaknál, alighanem legkésőbb az ősz végére kiderül.
Conte állítólag a támadásban 4–2–4-nek nevezhető formációval próbálkozik megreformálni a Juve játékát, ami védekezésben nyilván átalakul 4–4–2-vé. A kérdés persze az, hogy a középpálya közepe – a már említett Pirlóval és a kreatívnak éppenséggel nem nevezhető Felipe Melóval – képes lesz-e elbírni azt a nyomást, ami a formációból adódóan óhatatlanul épp a csapat ezen részére koncentrálódik majd.
Azzal Conte is nyilvánvalóan tisztában van, hogy ez még úgy is kevés lehet, hogy gyakorlatilag csak a bajnokság és a kupa él majd együttese számára, nem kell az európai kupaszereplés jelentette kettős terheléstől tartania, és jelenleg 28 játékos edz az első csapattal.
„Az átigazolási időszakban nem szeretek önökkel beszélni – mondta az edző az újságíróknak. – Azonban biztosak lehetnek benne, hogy világos elképzeléseim vannak az erősítésekre. Neveket viszont nem mondok, az árak így nem érik el a csillagokat.”
Az új edző a taktikáról nem nagyon hajlandó beszélni, véleménye szerint még minden képlékeny ahhoz, hogy bármelyik rendszerről vagy játékosáról kijelentsen bármit is. A La Gazzetta dello Sport szerint a 4–2–4-es felállás esetén Claudio Marchisio „pottyanna ki” a kezdőből, de a középpályásra Conte feltétlenül számítana akár több poszton, amolyan első számú tartalékként, mint kosárlabdában a hatodik emberek esetében.
A JUVENTUS ELSŐ EDZÉSEKEN GYAKOROLT FORMÁCIÓJA (4–2–4):
Buffon – Lichtsteiner (Barzagli), Bonucci, Chiellini, Ziegler – Pirlo (M. Sissoko), Felipe Melo – Krasic, Del Piero, Matri, Quagliarella
Buffon
Lichsteiner (Barzagli)-Bonucci-Chiellini-Ziegler
Pirlo (Sissoko)-Felipe Melo
Krasic-Del Piero-Matri-Quaglirella
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése