Moggi új bizonyítékokat fog előhúzni kalapból, amivel szeretné végre bebizonyítani, hogy a Calciopoli vádai alaptalanok.
A korábbi Juve igazgató nemrég életre szóló eltiltást kapott a botrány miatt.
Moggi most éppen polgári bírósági eljáráson vesz részt, ügyvédei pedig olyan lehallgatott beszélgetéseket fedeztek fel, amelyeken a bíróknak azt "tanácsolják", hogy néha az Inter és egyéb csapatok felé hajoljon a kezük.
"A per légből kapott információkon alapult." - fakadt ki Moggi a nápolyi bíróságon. "Szándékosan megvádoltak azzal, hogy egy szervezet feje vagyok. Azokat az eredményeket a pályán értük el a Juventusal. Bajnokok sorakoztak abban a csapatban."
Moggi ügyvédei még keményebben fogalmaztak a történtekről.
"Egy valódi embervadászat volt. Mindezek mellett pedig olyan lehallgatott beszélgetéseket találtunk, amelyeket az ítélethozók figyelmen kívül hagytak, pedig elengedhetetlenek a védelmünk szempontjából." - fogalmazott Maurilio Prioreschi ügyvéd a La Repubblica cimű újságnak.
"Direkt nem vették ezeket figyelembe?Ez igazán komoly probléma és szégyen. Minderre választ várok a bíróságtól."
A nápolyi bíróság jövő hónapban hozhatja meg ítéletét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése